A térdemnek már megint elege lett abból, hogy állandóan focizom, igy azt mondta, hogy pár napig polcoljam fel otthon. Na, nem mintha az irodában amúgy veszélyességi pótlék járna, amiért a 8 óra Index/blog olvasást időről-időre meg kell szakítanom, hogy ebédeljek, kávézzak, illetve ezeket ürítsem, de ezt a kiváló ürügyet nem lehetett kihagyni.
Mindig is irigyeltem a Jóbarátok szereplőit, akik állandóan a kávéházban lebzselnek, és közben mégis megengedhetnek maguknak egy albérletet a Central Park-nál. De végre nekünk is sikerült valami hasonlót létrehozni. Sárival otthon lebzseltünk három napon keresztül. Ültünk a kanapén, röhögcséltünk, kicsit főztünk, ettünk, nassoltunk, egész nap interneteztünk, olvastunk, néztük a Jóbarátokat. Délután elmentünk edzeni vagy megnéztünk egy filmet. Aztán sajnos beköszöntött a hétvége és mindezért már nem kaptam fizetést :)
Utolsó kommentek